A felsővégtag-sérülések leggyakrabban sport közben, közlekedési balesetek vagy különböző esések következtében alakulnak ki. Az egyes sérüléstípusok diagnosztizálásában nagyon fontos a sérülések mechanizmusának ismerete. A sérülések a kezek működési zavaraihoz vezetnek. A felső végtag traumatikus sérülését ízületi sérülésekre, törésekre, lágyszöveti sérülésekre, az idegek és erek sérülésére osztjuk. A felső végtag leggyakoribb törései közé tartozik: a kulcscsonttörés, lapockatörés, és a felkarcsont felső és disztális végének törése, könyöktörés és az alkar csontjainak törése.

Műtéti előkészületek:

A műtét nem igényel különösebb előkészületeket. A műtétet teljes altatásban végezzük, és szükséges a műtét előtti kivizsgálás. A műtét napján a páciens 6 órával a műtét előtt nem ehet és nem ihat.

Eljárás:

Az instabil törések kezelését szigorúan egyénileg, a páciens korától és fizikai állóképességétől fügően kell megítélni. Amennyiben a törés összetett (amikor a törött csontok nem megfelelő elhelyezkedésűek), az elhelyezkedése anatómiailag nem megfelelő, akkor sebészeti megoldáshoz folyamodunk. A kezelés során a csontokat megfelelő helyzetbe igazítjuk, és csontrögzítő anyaggal rögzítjük. A sebészeti módszerek egyikét a minimálisan invazív oszteoszintézis jelenti, amikor a csontegyesítő anyagot kis vágásokon keresztük vezetjük be úgy, hogy az érintett csontot a lehető legjobban kíméljük. Ide sorolhatók a Kirschner-drótok, Ender-szegek, intrameduláris szögek, csavarok és lemezek. A nyílt repozíció és az osteoszintézis is nagy hangsúlyt fektet a megfelelő anatómiai rekonstrukcióra. A módszer előnye a gyors rehabilitáció, amelyet a műtét követően azonnal megkezdhetünk.

Műtét utáni teendők:

Alapos megfigyelést követően a páciens már néhány órával a műtét után elhagyhatja az egészségügyi intézményt. Az otthoni gyógyulás megkezdése előtt a pácienst tájékoztatjuk az egészségügyi állapotáról, és a sebésszel egyeztetik az átkötés időpontját (általában a műtétet követő napon), valamint a varratok eltávolításának időpontját (általában a műtétet követő 10–14. napon). A töréstípustól és az alkalmazott módszertól függően, a műtétet követően a felső végtag 3 vagy több hétig tartó immobilizálására kerülhet sor (pl. Desault vagy Gilchrist kötés, eseteg gipszelés segítségével). A gyógyulást érdemes elősegíteni táplálék-kiegészítők fogyasztásával, amelyeket önnek az intézmény elhagyásakor a sebésze javasol. A tüdőembólia elkerülése érdekében kis molekulatömegű heparin injekciókat írhatnak elő önnek (fraxiparine), amelyek szükségességéről a sebész dönt. A gipsz vagy a Desault kötés eltávolítását követően kímélő, de intenzív rehabilitáció veszi kezdetét. Egyszerű mozgásokkal kell kezdeni, és fokozatosan növelni azok nehézségi szintjét. Kezdetben a tornáztatás fájdalmas és a fájdalomra fel kell készülni. A kezet teljes egészében, fokozatosan vezetjük be a napi rutintevékenységekbe, ami a számára ugyancsak bizonyos mértékű tornát jelent (fésülködés, mosakodás, írás, ajtónyitás).

Komplikációk:

Mint valamennyi műtét, a felsővégtag-törési műtét is magával von bizonyos kockázatokat. Az általános komplikációkon kívül (fertőzés, vérzés, hipertrófiás vagy keloid hegek kialakulása), meg kell említeni a kifejezetten erre a műtétre jellemző komplikációkat.

Az ilyen komplikációk közé tartozik a komplex regionális fájdalom szindróma (KRFS), a mozgás mértékének korlátozása, vagy álízület kialakulása. Az algodisztrófiás Sudeck szindrómának is nevezett, komplex regionális fájdalom szindróma krónikus és fájdalmas megbetegedés. A bőrt, az izmokat, ízületeket és csontokat támadja. A fő tünete a folyamatos erős fájdalom, amelyet nem indokol a sérülés súlyossága. Ez a megbetegedés több hónapos intenzív kezelést igényel. A mozgáskorlátozottságot főként a hosszantartó rögzítés okozza, miközben a környező puha szövetek elváltozására, valamint legfőkképpen kontraktúrájárara (rövidülésére) kerül sor. Az álízület egy olyan állapot, amikor a törés nem képes meggyógyulni. E komplikációk fellépésének valószínűsége kicsi, de nem lehet teljesen kizárni.